A babák szociális lények!

Annak idején azt tanultam fejlődéspszichológiából, hogy a gyerekek úgy 2-3 éves korukig nem tudnak egymással játszani, igazából csak egymás mellett játszanak. Aztán amikor a nagyfiam olyan 1-1,5 éves volt, kicsit meglepetten tapasztaltam, hogy milyen szuperjól eljátszanak a féltesókkal. De gondoltam lehet azért, mert elég nagy a korkülönbség, és ez inkább már olyan, mint amikor egy felnőtt játszik egy gyerekkel. Aztán amikor megszületett a lányom, szinte a kezdetektől voltak közös dolgaik. És amikor a kisebb megtanult mászni, onnantól egész biztosan játszottak együtt, pl. fogócskáztak, együtt ugráltak le az ágyról a szivacsra. Nem egymás mellett, hanem egymásra figyelve, egymáson nagyokat nevetve. De akkor is még azt gondoltam, jó, hát testvérek, az biztos más. Azóta viszont már sokszor megtapasztaltam gyerekközösségekben, hogy egészen különböző életkorú gyerekek is tudnak igazán együtt játszani. Lehet, hogy az egy éves csak rohan fel-alá a többiekkel, miközben azok egy bonyolult szerepjátékot játszanak, de ő is teljesen részese a játéknak, próbál csatlakozni, próbálja kitalálni, hogy mi is folyik itt. Már az egészen pici babák is határozott érdeklődést mutatnak más emberek, más babák iránt. Bizonyítékul mutatok nektek egy képet: egy 6 hónapos (a kisfiam ) és egy 9 hónapos baba barátkozása. Nem, nem ugyanazt a játékot szeretnék, egymás iránt érdeklődtek. Szokás azt is mondani, hogy a csecsemők még csak esznek-alszanak-ürítenek, kis barbárok, akiket be kell illesztenünk a családba, a közösségbe. Pedig a babáknál szociálisabb lényeket el sem tudok képzelni, azon kívül, hogy persze élelemre, melegre, alapvető biztonságra szükségük van, tökéletesen elégedettek tudnak lenni, ha emberek vannak körülöttük, ha zajlik körülöttük az élet. Ha intelligens, önálló személyiséggel, akarattal bíró lényeknek tekintjük őket, akkor egész pici kortól képesek észrevenni és érdeklődni a többi ember iránt. Ahhoz, hogy a gyerekek igazán jól tudjanak együtt játszani, a felnőttek részéről tapasztalatom szerint az kell, hogy ne irányítsuk őket, ne erőltessük rájuk az ötleteinket, ne próbáljunk igazságot tenni, ne legyen versenyeztetés, bezzegelés. De legyünk a közelben, legyünk elérhetőek, ne engedjük, hogy egymást bántsák, kirekesszék, ha egy kisgyereknek gondja van, vagy konfliktusuk van, legyünk ott, hallgassuk meg őket, lépjünk be a nevetés meghallgatása eszköz szabályai szerint, és mindig bízzunk abban, hogy ők igazából jól akarják érezni magukat egymással. A többit nyugodtan rájuk bízhatjuk.