Ugrás a fő tartalomra

2000 évvel később...



Egy apró trükk, amikor a gyerekek olyan idegesítően lassúnak tűnnek, nem csinálják, nem válaszolnak... Nálunk valahogy úgy kezdődött, hogy maguk a gyerekek kezdték ezt használni különböző helyzetekben (valamilyen mesében látták ezt, hogy 1 nappal később, 100 évvel később, 2000 évvel később még mindig ugyanott tart valaki). Egyszer pl. nagyon várták a nagyszülőket, és folyton kérdezgették, hogy mikor jönnek már. Én egy darabig türelmesen válaszolgattam, majd elkezdtem mondogatni magamnak válaszolgatva: Mikor jönnek már, mikor jönnek már? Még 3 óra. Mikor jönnek már? Mikor jönnek már? Még 3 óra (a hangsúlyt nehéz így átadni). A gyerekeknek megtetszett a játék, a lányom pedig eljátszotta, hogy közben egészen megöregszik, bottal járó, görbe hátú nénike lesz és mondogatta, hogy 1 év múlva, 10 év múlva stb, én meg mondogattam, hogy még 3 óra. Nagyon vicces volt, jót nevettünk rajta. Azóta számtalan helyzetben bevetjük hol ők, hol én. Persze ettől a dolog egyáltalán nem pörög fel, sőt csak még lassabban halad pl. milliméterről milliméterre araszolnak az ajtó felé ha mennénk valahova, de érdemes kipróbálni, ha már a dolog így is úgy is sokáig tart (tovább, mint ahogy mi szeretnénk), akkor legalább együtt nevetünk közben és nem rosszkedvűen, veszekedve csináljuk.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Piros, vagy kék kapszula?

Valahogy mostanában többször beugrott a piros-vagy-kék kapszula esete a Mátrixból. Nagyon-nagyon rég láttam, és nem is biztos, hogy jól emlékszem, a lényeg, hogy az van most a fejemben ezzel kapcsolatban, hogy ha a kéket választod, akkor minden folyik úgy, ahogy eddig. Az életed olyan, amilyen, de nem kérdőjelezed meg, hogy esetleg lehetne másképp is. Ha a pirosat, akkor viszont új módon fogod látni a világot, és soha többet nem leszel már képes a korábbi módon látni. Az juto tt eszembe, hogy amikor jöttök hozzánk tanfolyamra, lehet, hogy meg kéne kérdezzünk titeket, hogy szeretnétek-e bevenni a piros kapszulát. Merthogy ez az új látásmód azért időnként fájdalmas is tud lenni. És nem igazán van visszaút. Néha azt érzem, de jó lenne másokat hibáztatni, másokra haragudni, a felelősséget másokra áttolni, megrendíthetetlenül hinni a saját igazamban és semmilyen más szempontot, véleményt nem figyelembe venni. Azt hinni, hogy csakis én csinálom jól, mindenki más hülye, é...
1 megjegyzés
További információk