Ugrás a fő tartalomra

Mér' nem alszik már???




Mér' nem alszik már??? Könyvek százai foglalkoznak ezzel a témával, vannak kidolgozott alvástréningek, tanfolyamot is végezhetünk, hogy hogyan segítsük gyermekünk alvását. De mikor vált ez ilyen kardinális kérdéssé? Sokszor gondolok arra, hogy az ősembernek, ősszülőknek még valószínűleg nem voltak altatási gondjaik. Valahogy nehezen képzelem el az ősanyát, ahogy idegesen rázogatva fel-alá sétálgat az ősbabával, vagy fekszik a őstotyogó mellett és próbálja megakadályozni, hogy kiszaladgáljon a barlangból. Azt végképp nehezen, hogy erről beszélgettek volna: a te gyereked is ilyen keveset alszik? Megőrülök! Valahogy olyan életszerűtlen. Inkább úgy képzelem, hogy a babákat vitték magukkal, csimpaszkodtak beléjük és egyszerűen elaludtak amikor elálmosodtak, miközben a felnőttek végezték a dolgukat. A nagyobb gyerekek meg maguktól lefeküdtek, elaludtak. Este pedig mindenki együtt lefeküdt és gond nélkül elaludt. Mi változott? Mi felnőttek egy pillanat alatt el tudunk aludni, ha párnát ér a fejünk, vagy még az sem kell hozzá. A gyerekeknek miért olyan nehéz ez? A csecsemőknek állítólag még éretlen az idegrendszerük, szükségük van segítségre, hogy átbillenjenek. Rendben, de tényleg normális, hogy 2 órán át altatom, aztán alszik fél órát? Valami itt nagyon félrecsúszott. Én azt hiszem a magyarázat nagy része abban rejlik, hogy már nem ilyen közösségekben élünk, ahol szinte sosem vagyunk egyedül, ahol minden feladatot megosztunk. Egy kisgyerekes szülőnek a nap nagy részében minden problémát teljesen egyedül kell megoldania. Így aztán persze, hogy kiemelt fontosságú az alvásidő, amikor végre tudnánk egy picit lazítani. Ezért aztán sokszor ráfeszülünk a témára, amit a gyerek is megérez, vagy akkor és annyi alvást várnánk el, ami a gyereknek igazából nem szükséglete. A Kapcsolódó nevelésnek vannak ötletei, hogy hogyan tud ez az egész alvástéma könnyebb lenni (a kapcsolodoneveles.hu oldalon olvashattok erről cikkeket), de nekem már a fenti gondolatmenet is szokott segíteni. Hogy ez nem az én hibám és nem is a gyereké, hanem inkább a helyzeté, amiben vagyunk.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk