Ugrás a fő tartalomra

"Egyszer majd visszasírod"



Írtam nemrég a fáradtságról, most újra rámtört egy hullám. Tegnap este úgy éreztem, ha el kell olvasnom a mese utolsó oldalát is, sírva fakadok. Aztán valahogy csak elolvastam. Oké, most beteg is vagyok, de ez sem véletlen. Éppen éjszakai szoptatás alatt olvastam a lenti cikket. Emlékszem milyen vicces volt, amikor a legnagyobbomat kísérgettem a játszón és tizenéves fiatalok kókadoztak a padon az előző napi buli folyományaként. Hát ez már egy kicsit más szintje a fáradtságnak. Ami a leginkább betalált a cikkben, az ez a pont: ne mondd, hogy egy nap majd hiányozni fog, ez most nem segít. Ugye hányszor halljuk ezt, amikor valaki panaszkodik, hogy miért nem alszik már az ágyában, miért nem alszik el nélkülem, miért kell éjszaka százmilliószor megszoptatnom, pisilni kísérnem, vizet vinni neki? Élvezd ki, egy nap majd hiányozni fog, olyan gyorsan felnőnek, stb. A régi szomszédom minden alkalommal mondott valami ilyesmit, amikor összefutottunk. Szerencsés vagyok, mert legtöbbször úgy éreztem, hogy nekem ez megy, igyekeztem tudatosan tartalmassá tenni a napokat. (Inkább azt kellett elengednem, hogy nem kell minden napnak szuper érdekesnek lenni, lehetnek unalmas és vannak veszekedős napok is.) Hozzátartozik. hogy nekem nincs különösebb lelkiismeretfurdalásom a nem tökéletes rend és tisztaság miatt, a vasaló meg már azt sem tudom hol van. A férjemmel pedig képességeink és teljesítőképességünk szerint osztjuk el a feladatokat. Valószínű a szomszéd hölgynek nem volt elég segítsége ahhoz, hogy a kisgyerekes időszakot ki tudja élvezni. És nagyon sokunknak nincs meg. Mit tehetünk akkor, hogy ne kelljen utólag azt éreznünk, hogy valamit elszalasztottunk? Először is kérjünk segítséget, ami tudjuk, hogy nem is olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Ami viszont biztos, hogy még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is ad némi enyhülést, ha keresünk egy másik felnőttet, aki ugyanolyan empátiával végighallgat minket, mint a cikk írója. Aztán mi is őt. Erre mindannyian képesek vagyunk! És ha máris úgy érezzük, hogy elszalasztottunk valamit, sosem késő elgyászolni.

http://www.scarymommy.com/when-mom-says-im-tired/…
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk