Ugrás a fő tartalomra

"Egyszer majd visszasírod"



Írtam nemrég a fáradtságról, most újra rámtört egy hullám. Tegnap este úgy éreztem, ha el kell olvasnom a mese utolsó oldalát is, sírva fakadok. Aztán valahogy csak elolvastam. Oké, most beteg is vagyok, de ez sem véletlen. Éppen éjszakai szoptatás alatt olvastam a lenti cikket. Emlékszem milyen vicces volt, amikor a legnagyobbomat kísérgettem a játszón és tizenéves fiatalok kókadoztak a padon az előző napi buli folyományaként. Hát ez már egy kicsit más szintje a fáradtságnak. Ami a leginkább betalált a cikkben, az ez a pont: ne mondd, hogy egy nap majd hiányozni fog, ez most nem segít. Ugye hányszor halljuk ezt, amikor valaki panaszkodik, hogy miért nem alszik már az ágyában, miért nem alszik el nélkülem, miért kell éjszaka százmilliószor megszoptatnom, pisilni kísérnem, vizet vinni neki? Élvezd ki, egy nap majd hiányozni fog, olyan gyorsan felnőnek, stb. A régi szomszédom minden alkalommal mondott valami ilyesmit, amikor összefutottunk. Szerencsés vagyok, mert legtöbbször úgy éreztem, hogy nekem ez megy, igyekeztem tudatosan tartalmassá tenni a napokat. (Inkább azt kellett elengednem, hogy nem kell minden napnak szuper érdekesnek lenni, lehetnek unalmas és vannak veszekedős napok is.) Hozzátartozik. hogy nekem nincs különösebb lelkiismeretfurdalásom a nem tökéletes rend és tisztaság miatt, a vasaló meg már azt sem tudom hol van. A férjemmel pedig képességeink és teljesítőképességünk szerint osztjuk el a feladatokat. Valószínű a szomszéd hölgynek nem volt elég segítsége ahhoz, hogy a kisgyerekes időszakot ki tudja élvezni. És nagyon sokunknak nincs meg. Mit tehetünk akkor, hogy ne kelljen utólag azt éreznünk, hogy valamit elszalasztottunk? Először is kérjünk segítséget, ami tudjuk, hogy nem is olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Ami viszont biztos, hogy még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben is ad némi enyhülést, ha keresünk egy másik felnőttet, aki ugyanolyan empátiával végighallgat minket, mint a cikk írója. Aztán mi is őt. Erre mindannyian képesek vagyunk! És ha máris úgy érezzük, hogy elszalasztottunk valamit, sosem késő elgyászolni.

http://www.scarymommy.com/when-mom-says-im-tired/…
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk