A gyerekeknek sokszor vannak tipikus helyzeteik, amit kiválasztanak,
hogy határszabásért kiáltsanak. A lányomnál ez gyakran az édesség. Egyik
nap előállt azzal, hogy szeretné megenni a törpikés joghurtját.
Csakhogy ő azt már megette, a többi a tesóké volt. Azonnal sírni kezdett
és természetesen semmi más nem volt jó helyette. De éreztem, ha el is
fogadná, az most csak ideig-óráig oldaná meg a helyzetet. Szóval vettem
egy nagy levegőt és igyekeztem meghallgatni. Közben mondogattam,
hogy ő azt már megette, a többi már nem az övé. Gonosz voltam, mert
még a cumiját is elvettem (éppen újra belekezdenénk a cumiprojektbe,
addig ugyanis nem lehet elkezdeni a logopédiát, meg amúgy is). Odajött
az apukája, aki felajánlotta, hogy elmegy, vesz másikat, de mondtam,
hogy ne, most hadd sírjon. Kértem, hogy addig menjen oda a picihez, ha
esetleg felébredne a sírásra, ne legyen egyedül. Ő azt javasolta, hogy
inkább én menjek a babához, majd ő átveszi a lányunkat. Így is lett. A
továbbiakat ő mesélte el: miután megnyugodott, kiment vele a garázsba
segíteni, majd amikor megkérdezte tőle, hogy csináljon-e gesztenyepürét,
azt válaszolta, hogy ne, mert azt a bátyja nem szereti. Itt aztán már
teljesen világossá vált, hogy a sírás nem az édességről szólt, és
miután kitisztogatta a rossz érzéseket és kapcsolódott velünk, mások
szempontjait is figyelembe tudta venni.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése