Ugrás a fő tartalomra

Akarom!



A gyerekeknek sokszor vannak tipikus helyzeteik, amit kiválasztanak, hogy határszabásért kiáltsanak. A lányomnál ez gyakran az édesség. Egyik nap előállt azzal, hogy szeretné megenni a törpikés joghurtját. Csakhogy ő azt már megette, a többi a tesóké volt. Azonnal sírni kezdett és természetesen semmi más nem volt jó helyette. De éreztem, ha el is fogadná, az most csak ideig-óráig oldaná meg a helyzetet. Szóval vettem egy nagy levegőt és igyekeztem meghallgatni. Közben mondogattam, hogy ő azt már megette, a többi már nem az övé. Gonosz voltam, mert még a cumiját is elvettem (éppen újra belekezdenénk a cumiprojektbe, addig ugyanis nem lehet elkezdeni a logopédiát, meg amúgy is). Odajött az apukája, aki felajánlotta, hogy elmegy, vesz másikat, de mondtam, hogy ne, most hadd sírjon. Kértem, hogy addig menjen oda a picihez, ha esetleg felébredne a sírásra, ne legyen egyedül. Ő azt javasolta, hogy inkább én menjek a babához, majd ő átveszi a lányunkat. Így is lett. A továbbiakat ő mesélte el: miután megnyugodott, kiment vele a garázsba segíteni, majd amikor megkérdezte tőle, hogy csináljon-e gesztenyepürét, azt válaszolta, hogy ne, mert azt a bátyja nem szereti. Itt aztán már teljesen világossá vált, hogy a sírás nem az édességről szólt, és miután kitisztogatta a rossz érzéseket és kapcsolódott velünk, mások szempontjait is figyelembe tudta venni.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk