Ugrás a fő tartalomra

Baba sírásának meghallgatása vol2.



Túl vagyunk az esti vígasztalhatatlan sírások korszakán. Akkor már megtapasztaltam, hogy a meghallgatás, ha sikerül, tényleg segít, utána a baba kisimult, vagy alszik egy jót. Sok-sok békés nap következett, aztán egy ideje újra vannak ezek a sírások, amikor semmi de semmi nem segít és gyanús, hogy itt bizony meghallgatás kell. Már nem este, inkább délelőtt, vagy kora délután. Szopizik, majd egyszercsak kezdődik az éktelen ordítás. Olyan hangos, hogy szinte már fáj. Először persze arra gondolok, hogy vajon elfogyott a tej? Vagy éppen túlságosan jön még? Nem, egyik sem. Megpróbálom visszatenni, de pár másodperc után ugyanaz az ordítás. Gondolkodom, hogy mégis mi baja lehet, az első alkalmak egyikén komolyan felmerült, hogy talán orvoshoz kéne vinni, mintha fájna valamije. De nem, mert viszonylag rövid idő alatt megnyugodott, és semmi jele nem volt, hogy bármi baja lenne. Szóval marad a meghallgatás. Fogom az ölemben, és arra gondolok, hogy most valami nagyon nehéz neked. Keresem a tekintetét, ami nem könnyű egy ordító babánál, de ha sikerül, akkor látom, hogy igen, most ez kell. Van, hogy nálam is eltörik a mécses. Aztán picit megnyugszik, keresi a cicit, odaadom, és szinte azonnal elalszik, jó sokat, 3 órákat alszik egy ilyen meghallgatás után. Amúgy annyira nem jellemző ez, gyakoriak a félórás minialvások. Nem tudom, mi a feldolgoznivalója ilyenkor. Talán egyszerűen csak tágul a világ, egyre több az információ. Vagy a szopizással kapcsolatos, amikor nekem még nagyon fájt, és talán korábban elvettem tőle a cicit, mint ahogy ő szerette volna. Jó lenne tudni, de ez igazából mindegy is, a meghallgatás hatékonyságát nem befolyásolja. Amit még kipróbálok: szopizás közben csak rá figyelek. Csábító ilyenkor olvasgatni, leveleket intézni, de úgy döntöttem, hogy ezt most nem csinálom, csak rá koncentrálok. Ő nem, nézelődik, vagy becsukja a szemét (ez mindig is így volt), de én akkor is. (Kivéve ha látom a középsőn, hogy nagyon rosszul esik neki, hogy kimarad valamiből, akkor neki is igyekszem osztani a figyelmemből.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja.
Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat:
Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a fejemben, őt 20 hó…

A gyerekeknek szükségük van a csodára vs. tényleg jó ha hazudunk nekik?

Amikor a legnagyobb gyerekünk még pici volt, és eljött az ideje, hogy eldöntsük, hogyan alakítjuk a családunkban az ünnepeket, ki hozza az ajándékot, úgy éreztem, nem szeretném bevezetni a mágikus lényeket az életünkbe, nem szeretnék hazudni. Aztán úgy alakult, hogy Mikulás és Húsvéti nyúl mégiscsak lett (Bővebben itt és itt olvashattok erről.) és később karácsonyi manónk is (akiről amúgy nem szőttem semmilyen történetet, rájuk bíztam, hogy kitalálják.) Decemberben sok szülőt foglalkoztat, hogy legyen-e Mikulás és Jézuska, vagy sem, illetve ha már bevezettük, mi lesz, ha a gyerek gyanút fog, rákérdez, rájön, illetve mikor és hogyan mondjuk el, hogy valójában mi vettük az ajándékot. Most én is újra átgondoltam ezt a kérdést.

A legtöbb cikkben, amit találtam, azt olvastam, hogy a gyerekeknek szükségük van a csodára, és az a jó, ha minél tovább sikerül őket megtartani abban a hitükben, hogy a Mikulás hoz nekik ajándékot. Nekem ezzel továbbra is gondom van, bár látom, hogy a lányom nagyj…

A koronavírus és a gyerekek

Jelen pillanatban úgy tűnik elkerülhetetlen szembenéznünk azzal, hogy nagy baj van – még akkor is, ha látjuk a kialakult helyzet pozitív vonatkozásait is. Számos kérdés merülhet fel azzal kapcsolatban, hogy szülőként hogyan vészelhetjük át ezt az időszakot, és a gyerekeinket hogyan segíthetjük ebben.
Mit mondjunk, hogyan válaszoljuk a kérdéseikre?
Hiszen látják, hallják ők is mi történik, ha más nem, rajtunk érzik, hogy valami megváltozott. Bármilyen gyerekeinkkel kapcsolatos nehézség esetén a 0. lépés, hogy mi nagyjából jól legyünk, tisztázzuk az érzéseinket, gondolatainkat. Ennek eszköze a Kapcsolódó Nevelésben a Páros meghallgatás. A helyzet kapcsán sok-sok megdolgozandó téma merülhet fel, pl. halál, tehetetlenségérzés, hogyan kérjek segítséget. Ha mindezen túl vagyunk, vagy legalább elkezdtük, akkor fogunk tudni jól segíteni a gyerekeinknek.
Mint minden nehéz témára, erre is igaz, hogy érdemes az ő szintjén, tabuk nélkül beszéljünk. Válaszoljunk minden kérdésére (ha mást nem, …