Ugrás a fő tartalomra

Színezz velem!



Gyakran felmerül a kérdés, hogy hogyan lesz a gyerek együttműködő és hogyan fogja tudni figyelembe venni mások szempontjait, ha nem büntetem, amikor "rossz" és nem jutalmazom, amikor "jó". A Kapcsolódó Nevelés egy egész más utat ajánl erre, pl. vegyük észre, amikor kapcsolódásra van szüksége. Sokféle jelet küldenek a gyerekek felénk (sajnos általában pont nem azt, hogy szépen szavakkal kifejezik, hogy éppen mi a bajuk és mire lenne szükségük), az egyik tipikus ilyen jel, amikor valami számunkra értelmetlen dolgon problémáznak, sírnak. Lányom választott a boltban egy szinezőt, és elhatározta, hogy minden nap reggeli után kiszínez belőle egy oldalt. Egyik nap észrevette, hogy véletlenül kihagyott 2 oldalt és ezen nagyon elszomorodott. Mondtam, hogy színezze ki gyorsan azt a kettőt. Nem jó, mert sorban kellett volna. Akkor ragasszuk össze azt a két oldalt, és akkor nem látszik. Nem, mert azokat is szeretné kiszínezni. Patthelyzet, itt már látszott, hogy nem ilyen jellegű megoldásra van szükség, úgyhogy mondtam neki, hogy sajnálom, de ez most már így alakult, nem tudjuk visszacsinálni. Ezen sírt kicsit, majd újabb ötletem támadt. Mi lenne, ha együtt színeznénk ki a hiányzó lapokat? Na ez már tetszett neki. Nekifogtunk és közben ilyeneket mondott: nyugodtan használd a kéket, én addig akkor színezek a pirossal. Nyugodtan elmehetsz, ha már készen vagy (nem mentem el.) Egyszerűen ennyire volt szükség, hogy kapcsolódjunk, hogy valamit együtt csináljunk és közben képes volt átengedni azt a színt, amire neki is szüksége lett volna, és képes volt figyelembe venni, hogy nekem nem biztos hogy olyan jó móka ott ücsörögni, amíg ő is teljesen elkészül.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk