Van az a népszerű, vicces cikk, amiben egy anyuka összeszedi, hogy a
kislánya egyetlen nap alatt hányszor borult ki valami apróságon (42 azt
hiszem). Nekem is vannak ilyen sztorijaim, amik azért inkább utólag
viccesek, akkor valóban nagyon kiakasztó tud lenni, hogy most tényleg,
ezen kell annyira hisztizni? (Persze, tudjuk, hogy valójában nem azon,
na de mégis nehéz ez.) Eszembe jutott, hogy ha a gyerekek
írnának ilyen listát, vajon hány tétel lenne rajta? Hányszor mondunk
egy nap nem-et, hányszor nem figyelünk oda, amikor valami fontosat
akarnak mondani, mutatni, hányszor nem vesszük észre, hogy kapcsolódásra
lenne szükségük, hányszor teszünk, vagy mondunk olyat türelmünket
veszítve, amit aztán magunk is megbánunk? Azt hiszem, minimum egálban
vagyunk.
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése