Tesóügyek. Sokszor elég, ha egyszerűen csak megbízunk bennük, hogy a
konfliktust meg tudják oldani. Előkerült a Gazdálkodj okosan és
mindketten pénztárosok szerettek volna lenni. A pici már nyűgös, álmos
volt, ezért mondtam nekik, hogy ha elalszik, akkor segítek, és játszunk
együtt (a kicsi nem is tud még egyedül pénztáros lenni, nem ismeri
annyira a számokat). Ez nem volt jó, csak hajtották mindketten, hogy ők
akarnak pénztárosok lenni. Akkor elkezdtem én is mondani, hogy én akarok pénztáros lenni, sőt, a baba is beszállt az én hangomon
Ezen kicsit nevettek, de az áttörést nem hozta meg. Éreztem, hogy kezd
fogyni a türelmem, és a picit is el kellett volna altatni, úgyhogy
mondtam nekik, hogy most mennem kell, és ha játszani akarnak, akkor
valahogy meg kell egyezniük. Azzal otthagytam őket bízva abban, hogy az
egészből nem lesz óriási balhé. Pár perc múlva arra lettem figyelmes,
hogy nevetgélve kő-papír-ollóznak, hogy eldöntsék, ki legyen a
pénztáros. Végül pedig inkább otthagyták a társast és valami egész mást
kezdtek játszani
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése