Kékbálna - depressziós tinik

Nincsen kamasz gyerekem, szóval nem tudom hogyan reagálnék a kékbálna jelenségre, lehet, hogy nagyon megijednék és azonnali internetkorlátozást, vagy teljes tiltást vezetnék be. De remélem akkor is viszonylag józan tudnék maradni és átgondolni, hogy mi is ez, mit tehetnék. Abba most ne menjünk bele, hogy mennyi igazság van a kékbálna körül megjelent hírekben, az tény, hogy vannak kamaszok, fiatalok, akik nagyon mélyen vannak, akik magányosak, úgy érzik senki nem szereti őket, senki nem figyel rájuk, az élet, a világ sz@r, minden értelmetlen. Tehát mindenképpen érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy hogyan segíthetünk rajtuk. Elindult a zöldelefánt mozgalom, ami nagyon jó abból a szempontból, hogy vannak felnőttek, akik odafigyelnek ezekre a gyerekekre, szeretnének tenni valamit. Hogy van sok-sok tini, aki szívesen csatlakozik ehhez, és nem esik nehezére mondjuk rámosolyogni valakire az utcán. Hogy ennek kapcsán talán felfigyelnek az eddig háttérbe húzódó, vagy fura, problémás társaikra és kitartó pozitív hozzáállásukkal változtatni tudnak az állapotukon. De azt is gondolom, hogy ez sajnos nem elég, és szinte biztos vagyok benne, hogy azok a fiatalok, akiket beszippant a kékbálna, vagy valami hasonló közösség, eszme, az nem fogja a zöldelefánt kihívás egyetlen pontját sem megcsinálni. Talán még rosszabbul is érzi magát, hogy mit vidámkodnak ezek, mik ezek a nevetséges nyálas feladatok, amikor minden olyan szörnyű és sötét. Azt gondolom, hogy mi felnőttek, szülők tudunk igazán tenni értük. Hogyan? Ideális esetben csecsemőkoruk óta szuper kapcsolatot ápoltunk velük, a kapcsolódó nevelés eszközeivel, vagy valami mással. Így kamaszkorukra is sokmindent megosztanak velünk, nagyjából tisztában vagyunk vele, hogy mi foglalkoztatja őket, kik a barátaik. Erősek és magabiztosak, semmilyen gyanús dologba nem keverednek bele. Na de melyik az a szülő, aki ezt így végig tudja csinálni, és sosem érzi úgy, hogy elveszítette a gyerekét, hogy tanácstalan, hogy mit tegyen, ha úgy érzi rossz irányba fordultak a dolgok? Gyanítom nem sok ilyen szülő van, és ez nem is baj, nem könnyű minden életszakasz kihívásainak folyamatosan megfelelni, mindig a kellő energiát beletenni a kapcsolatunkba. De sohasem késő a gyerekünkkel (újra) felvenni a kapcsolatot! A gyerekidő eszközét kamasz gyerekünkkel is bevethetjük. A linkelt cikkben részletesen olvashattok arról, hogy hogyan. Nem kell átvennünk a beszédstílusát, nem kell úgy tennünk, mintha nekünk is nagyon tetszene az a zene, amit hallgat. De mutassunk őszinte érdeklődést a dolgai iránt! És készüljünk fel, hogy nehéz lesz, hogy sok elutasításban lesz részünk. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy legyen hallgatópárunk, akinek mindezt elpanaszolhatjuk, aki tiszteletteljes, empatikus hozáállásával segít nekünk átgondolni sokmindent, amit talán még a saját kamaszkorunkban elmulasztottunk (mert nem volt lehetőségünk rá). Talán ez is kicsit naív elképzelésnek tűnhet, hogyan segíthet ez egy depressziós kamaszon. Ha úgy érezzük, nem bírkózunk meg vele, kérhetjük szakember segítségét is, ebben a korban a gyerekek sokszor szívesen veszik az ötletet, de persze ne is erőltessük, és ne úgy állítsuk be, hogy valami baj van vele. De bátran próbálkozzunk akár ezzel párhuzamosan is a gyerekidővel, meg fog térülni az erőfeszítésünk!
http://osszekapcsolo.hu/index.php?page=articles&id=kapcsolOdjunk_a_tizenEvesUnkkel