Ugrás a fő tartalomra

Lézerkardot akarok!

 
 
A gyerekek cirkuszban voltak az apjukkal. 4 éves kislányom a fél órás úton hazafelé végig sírt, aminek a kiváltó oka az volt, hogy szeretett volna egy világítós lézerkardot, amit a cirkuszban árultak. Itthon magára csukta az ajtót, és sírt tovább. Felváltva mentünk be hozzá az apukájával és igyekeztünk kitalálni, hogy mi lehet a baj, aztán csak hallgatni. Apa annyira sajnálta, azt mondogatta, inkább megvette volna azt a kardot, ha tudja, hogy annyira szeretné. De én sejtettem, hogy valami más lehet itt, talán csak összegyűlt sok sérelem és egy ilyen közös program, egy jó élmény remek alkalom szokott lenni arra, hogy utána valamin, bármin boruljon a bili. Végül már mindannyian együtt ott voltunk vele, a bátyja is. Összesen talán egy órát sírt, már nagyon régen volt ilyen. Majd lassan megnyugodott és kérte, hogy játszunk valamit. Választott egy játékot, és közben azt mondta, hogy azt hitte, hogy olyan sokáig fog sírni, amíg meg nem halunk. Hát igen, ilyenkor ők úgy érzik, hogy ez az érzés örökké fog tartani, ezért is van szükség rá, hogy ilyenkor velük legyünk. Aztán órákkal később ezt mondta: "Tudod mi volt a cirkuszban? Egy nagyon ijesztő zöld szörny." Semmi mást nem tudott mesélni, csak ezt. Kiderült, hogy az előadásnak volt egy kerettörténete, amiben szerepelt a Grincs, a zöld szörny. Másnap aztán cirkuszi előadást tartottak nekünk, így fény derült az előadás többi részére is. Szóval tetszett neki és élvezte, de valahogy ez a szörny valamit nagyon megmozgatott, felszínre hozott. És miután sírt egy nagyot, már tudott róla beszélni és aztán már fel tudta idézni azt is, ami jó volt. És azt hiszem legközelebb is lelkesen fog cirkuszba menni.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk