Hogyan lépjünk kapcsolatba egy idegen gyerekkel?

Kitöltöttem egy szakdolgozati kérdőívet, amiben volt egy olyan kérdés, hogy a gyerekem mennyire tud felnőttekkel kapcsolatot teremteni. A válaszok a mindenkivel azonnal kapcsolatba lép-től az egyáltalán nem tud kapcsolatot teremteni-ig terjedtek. Én azt választottam, hogy ha a felnőtt megfelelően közeledik hozzá, akkor könnyen feloldódik. Aztán elgondolkodtam azon, hogy mit is jelent az, hogy "megfelelően". Sokszor furcsállottam, hogy az általában elég nyitott gyerekeim lefagynak, nem válaszolnak, vagy csinálják tovább a dolgukat, amikor valaki kedvesen hozzájuk szól, beszélgetést kezdeményez. De most belegondoltam, hogy ezek a valóban kedves, és jószándékú közeledések tényleg "megfelelőek"-e ahhoz, hogy a gyerek bizalmát megnyerjék, hogy a saját tempójukban tudjanak nyitni a felnőtt felé. És akkor rájöttem, hogy bizony ezek sokszor tolakodónak tűnhetnek egy gyerek számára. Pl. belépünk egy játszóházba és a recepciós megkérdezi: nahát, neked két cumid is van? Vagy egy fél éve nem látott rokon, akire talán nem is emlékszik, azzal nyit, hogy milyen az új ovi, vagy melyik a kedvenc tantárgya. Vagy egy teljesen ismeretlen megsimogatja a fejét, hogy jaj de szép gyerek vagy. Ha megpróbáljuk ezeket a helyzeteket felnőtt szituációra átfordítani, azt hiszem rájöhetünk, hogy minimum meglepődnénk egy ilyen kezdő lépésen, nem csoda hát, ha a gyerekek sokszor nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. A megfelelő közeledés tehát szerintem az, ami türelmes, nem tolakszik be a gyerek intim szférájába, inkább átadja a gyereknek a kezdeményezést, hagyja, hogy a gyerek először csak megfigyeljen. Fiam ezt elég jól meg is fogalmazta, amikor egyszer megkérdeztem, hogy miért nem válaszolt a néninek: én csak azzal beszélgetek, akinek tudom a nevét.