Ez zseniális! Az eredeti kép szerint régen a szülők a gyereken kérték
számon a rossz jegyeket, ma pedig a tanárokon. Az üzenet valami olyasmi,
hogy milyen rossz irányba fordult a világ, mert a gyerekek már nem
vállalnak felelősséget a tetteikért, hiszen a szülők mindenáron megvédik
őket, nem várják el tőlük, hogy teljesítsék a kötelességeiket. Elsőre
azt gondoltam, hogy itt az igazi probléma maga az
osztályzat, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk egy olyan
mérőszámnak, aminek a teljes személyiségünkhöz, képességeinkhez nem sok
köze van. Ez a kép azonban rávilágít egy sokkal fontosabb dologra. Ha
valakit folyton ledorongolunk, ráadásul olyan dologért, amire nincs
teljes befolyása, akkor olyan ember lesz belőle, aki ugyanezt teszi
másokkal. Természetesen a kört nehéz megtörni, sokszor egyedül nem is
sikerül. A Kapcsolódó Nevelés segít bővíteni az eszköztárunkat, hogy ha
nem is mindig, de egyre többször sikerüljön másképp reagálni 
Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok! Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése