Fiam mostanában ha kérdezek valamit, sokszor csak morog, hümmög, nagyon
idegesítő, a legújabb az, hogy azt mondja "nu". És akkor beugrott a
Gyalog galoppból a lovagok, akik azt mondják ni
Mindenkinek megvan? Ha nem, nézzétek meg az egész filmet, nagyon
vicces. Megnéztük együtt ezt a részt, nevettünk, és persze onnantól "ni"
van, és nevetés, és nekem is mondanom kell, és már nem is bosszant az egész.
Ez a jelenet egyébként tökéletes példája a játékos meghallgatásnak: ha a
gyerekünk valami olyasmit mond, ami nem kedves, és nem szeretnénk, hogy
ilyeneket mondjon, akkor mondhatunk neki valami ilyesmit játékos
hangon: Micsoda? Mit hallok? Na ne! De tudod mit utálok még jobban? És
akkor itt jöhet valami vicces. A gyerekek garantáltan azt kezdik majd
mondogatni. Mi pedig játsszuk el, hogy nagyon félünk, ez nagyon
fájdalmas, valahogy úgy, mint a filmben. A végén pedig jöhet egy kis
kergetőzés és dögönyözés 
Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése