Fiam mostanában ha kérdezek valamit, sokszor csak morog, hümmög, nagyon
idegesítő, a legújabb az, hogy azt mondja "nu". És akkor beugrott a
Gyalog galoppból a lovagok, akik azt mondják ni
Mindenkinek megvan? Ha nem, nézzétek meg az egész filmet, nagyon
vicces. Megnéztük együtt ezt a részt, nevettünk, és persze onnantól "ni"
van, és nevetés, és nekem is mondanom kell, és már nem is bosszant az egész.
Ez a jelenet egyébként tökéletes példája a játékos meghallgatásnak: ha a
gyerekünk valami olyasmit mond, ami nem kedves, és nem szeretnénk, hogy
ilyeneket mondjon, akkor mondhatunk neki valami ilyesmit játékos
hangon: Micsoda? Mit hallok? Na ne! De tudod mit utálok még jobban? És
akkor itt jöhet valami vicces. A gyerekek garantáltan azt kezdik majd
mondogatni. Mi pedig játsszuk el, hogy nagyon félünk, ez nagyon
fájdalmas, valahogy úgy, mint a filmben. A végén pedig jöhet egy kis
kergetőzés és dögönyözés 
Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...

Megjegyzések
Megjegyzés küldése