Ugrás a fő tartalomra

A lovagok, akik azt mondják: "Ni!"



Fiam mostanában ha kérdezek valamit, sokszor csak morog, hümmög, nagyon idegesítő, a legújabb az, hogy azt mondja "nu". És akkor beugrott a Gyalog galoppból a lovagok, akik azt mondják ni Mindenkinek megvan? Ha nem, nézzétek meg az egész filmet, nagyon vicces. Megnéztük együtt ezt a részt, nevettünk, és persze onnantól "ni" van, és nevetés, és nekem is mondanom kell, és már nem is bosszant az egész. Ez a jelenet egyébként tökéletes példája a játékos meghallgatásnak: ha a gyerekünk valami olyasmit mond, ami nem kedves, és nem szeretnénk, hogy ilyeneket mondjon, akkor mondhatunk neki valami ilyesmit játékos hangon: Micsoda? Mit hallok? Na ne! De tudod mit utálok még jobban? És akkor itt jöhet valami vicces. A gyerekek garantáltan azt kezdik majd mondogatni. Mi pedig játsszuk el, hogy nagyon félünk, ez nagyon fájdalmas, valahogy úgy, mint a filmben. A végén pedig jöhet egy kis kergetőzés és dögönyözés

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...

Érzelmi projekt - vécégondok

Alább egy cikk (nyers)fordítását találjátok: egy gyönyörű történet, hogyan segített egy anyuka a fiának a Kapcsolódó Nevelés összes eszközével legyőzni a vécézéstől való félelmét. És a  végén nem csak a kakiügy oldódott meg, hanem valami sokkal több történt. Néha a gyerekeink olyan nagy érzelmeket tartogatnak, amit nem lehet kisebb meghallgatásokkal kiengedni. Ezeket „érzelmi projektek”-nek hívjuk. Alább egy anyuka története, hogyan használta a Kapcsolódó Nevelés összes eszközét a sírás meghallgatás ától a páros meghallgatás ig, hogy segítsen a fiának legyőzni a vécétől való hirtelen fellépő félelmét. Egy nagy tengerentúli utazás után a fiam egyszer csak nem akart többet kakilni. Olyan sokáig visszatartotta, ameddig csak bírta, ezért egész nap kényelmetlenül érezte magát, és amikor kakilnia kellett, összeszorította a fenekét, lábujjhegyen járkált, félelemmel a szemében és a testében. Gyakran kijött egy kis kaki, úgyhogy naponta többször át kellett öltözte...