Ugrás a fő tartalomra

Létezik a Mikulás?



Nemsokára itt a Húsvét, és talán sokatok fejében megfordult, hogy mit fogtok válaszolni, ha a gyerekek rákérdeznek, hogy tényleg létezik-e a húsvéti nyuszi. Nálunk a Mikulás tavaly már lelepleződött. Sokat olvastam arról, hogy milyen fontos a gyerekeknek a varázslat, és az a jó, ha minél tovább hisznek ezekben a csodálatos lényekben. Én ezzel az elképzeléssel nem igazán tudtam azonosulni, főleg úgy, hogy manapság a szülőknek komoly hazugságokba kell keveredniük, ha a gyerek mondjuk a sok utcai mikulás, vagy egy rosszul sikerült óvodai mikulásünnepség kapcsán gyanakodni kezd, de még szeretnék fenntartani a látszatot. A Karácsony eleve olyan ünnep nálunk, amikor egymást ajándékozzuk meg, az a koncepció viszont tetszett, hogy a Mikulás csak a gyerekekért van, ilyenkor csak ők kapnak ajándékot. Így hát mi is elalvás után becsempésztük az ajándékot a csízmába (vagy mellé), és reggel csodálkozva láttuk mi is, hogy a Mikulás mit hagyott ott a gyerekeknek. Tavaly viszont a kisfiam gyanút fogott, kérdezgetni kezdte, hogy ki hozta az ajándékokat, tényleg a Mikulás hozta-e őket. Először próbáltuk megúszni a válaszadást, és visszadobtuk a kérdést, hogy ő vajon mit gondol. Azt mondta, hogy ezen a könyvön vonalkód van, a Mikulás pedig nem boltban vásárolna. Ki lehetett volna erre találni valami többé-kevésbé elfogadható választ, de inkább azt választottuk, hogy elmondjuk az igazat: az ajándékokat mi vásároltuk és mi rejtettük el. Ő pedig erre nemhogy összeomlott, hanem kifejezetten örült, hogy végre tisztázódott a rejtély. A többi gyereknek pedig nem árulta el, hogy ő már tudja ezt, pedig nem is kértük kifejezetten erre. Az alábbi történetben egy zseniális megoldást olvashattok erre a problémára: ebben a családban az a szokás, hogy az apuka öltözik be Mikulásnak. Amikor a gyerekek rákérdeztek, hogy tényleg létezik-e a Mikulás, az anyuka nem szeretett volna hazudni, viszont szerette volna, ha megmarad az ünnep játékossága. Ezért azt mondta nekik, hogy nincsen Mikulás, viszont sok apuka beöltözik, hogy a gyerekek örüljenek és az ő apukájuk is ilyen. És megkérte a gyerekeket, hogy az apukájuk kedvéért játsszák el, hogy még mindig azt gondolják, hogy ő a Mikulás. A gyerekek ennek örömmel eleget tettek és az ünnep azóta is így zajlik náluk. 


Update: a fiam nagyjából két év után újra hinni kezdett a Mikulásban :) Még az sem ingatta meg, hogy megnézett egy videót arról, hogy a Mikulás miért nem létezhet. Most éppen erre van szüksége, és én nem győzködöm.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Búcsú a szoptatástól

Szoptatás: örök megosztó, érzékeny téma. Bízom benne, hogy ez az írás segít majd közelíteni az álláspontokat. Volt idő, amikor én sem értettem, hogy miért vesződik valaki inkább cumisüvegek fertőtlenítésével, amikor a szoptatás annyival egyszerűbb. Úgy tűnik, már soha többet nem fogok szoptatni, és ezzel azt hiszem tökéletesen megbékéltem, és akár azzal is, ha valaki kezdettől tudatosan a tápszerezést választja. Nekem soha nem volt a szoptatás olyan nagy flash, de ez még nem volt elég indok arra, hogy ne nézzem le kicsit, vagy ne nézzek furán azokra, akik nem szoptatnak, vagy „idő előtt” elválasztják a gyereküket. Íme a sztorim, ami megváltoztatta a gondolkodásomat: Az első gyerekemnél nagyjából annyit terveztem el előre, hogy 6 hónapos koráig szeretném szoptatni, aztán meglátjuk. 14 hónap lett belőle, fokozatos elválasztással, ami nem volt különösebben nehéz. Igazából sokszor úgy éreztem, hogy csak én kínálom. A másodiknál már nem emlékszem, hogy mi volt előre a ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk