Ugrás a fő tartalomra

Jutalmazás - büntetés



Jutalmazás-büntetés. Sokáig ez volt a legelterjedtebb nevelési módszer: büntessük meg a gyereket, ha valami rosszat csinál, és jutalmazzuk meg, ha jól viselkedik. Mostanában már szerencsére sok helyen olvashatjuk, hogy a büntetés nem jó, nem hatásos, és a gyerekkel való kapcsolatunkat is rombolja. De mi a helyzet a jutalmazással? Elmesélek egy vicces történetet ezzel kapcsolatban Kisfiam nagyjából 3 éves korára lett szobatiszta, de ha kakilnia kellett, akkor csak pelenkába volt hajlandó. Ez egy idő után már eléggé zavart, próbálkoztam bíztatással, azzal, hogy nem adok rá pelenkát, de annyira sírt, hogy végül mégis mindig feladtam rá. Kifogytam az ötletekből (akkor még nem ismertem a Kapcsolódó nevelést), úgyhogy bár korábban semmi ilyesmit nem csináltam, kitaláltam egy jutalmazási rendszert: rajzoltunk egy táblázatot a hűtőre, 10 oszloppal, és mondtam a fiamnak, hogy ha belekakil a bilibe, akkor rajzolunk egy x-et a táblázatba, kap valami apróságot (pl. egy kocka csokit), és ha összegyűlik 10 x, akkor kap valami nagyobb jutalmat. Abban állapodtunk meg, hogy akkor elmegyünk HÉV-ezni, amit már régóta szeretett volna. Ezt fel is írtuk nagy betűkkel a táblázat végére. Az elején még egész jól ment a dolog, teljesen elégedett volt az apró ajándékkal, amit egy-egy bilibe kakilásért kapott. Nem sikerült mindig a bilibe, mindenesetre jóval többször mint előtte. Aztán összegyűlt a 10 x, mentünk HÉV-ezni, ő pedig pont még mielőtt felszálltunk volna a HÉV-re belekakilt a pelenkába, amit a biztonság kedvéért még ráadtam És utána ez az egész táblázatosdi már nem igazán érdekelte, úgyhogy hagytam a fenébe az egészet, és rövid időn belül, valahogy észrevétlenül rászokott a bilire, majd nem sokkal utána a WC-re. Nem sokkal később egyszer az autóból láttunk egy HÉV-et, mire a kisfiam megkérdezte: "Akik sokat kakilnak azok utazhatnak HÉV-vel?" Hát igen, a jutalomnak nem sok köze volt ahhoz a dologhoz, amit jutalmaztam vele. És ez csak az egyik gond a jutalmazással, mindenesetre ez a vicces mondat ráébresztett a módszer abszurditására.
Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok!  Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzés küldése
További információk

Hogyan készült el Demóna botja

Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az ...
Megjegyzés küldése
További információk

Mese a csúfolásról

Találtam egy mesét a csúfolásról az első osztályos erkölcstan tankönyvben. Röviden arról szól, hogy egy kislányt csúfolnak, hogy milyen furcsa, mert nem játszik a többiekkel. A megoldás pedig az lett, hogy rájött, hogy az tényleg elég furcsa, hogy visszahúzódó, ezért inkább vidáman megy játszani a többiekkel. Sokszor jó lenne, ha a problémáink ilyen könnyen megoldódnának, a rossz érzéseink ilyen gyorsan elillannának. Az élet azonban ennél sokkal bonyolultabb. A gyerekek olyan dolgokért csúfolják egymást, amiről a másik nem tehet, ha akarna sem tudna változtatni rajta, legalábbis nem egyedül. A csúfolás és a kirekesztés az egy ik legfájdalmasabb dolog, ami egy gyerekkel történhet. A felnőttek felelőssége, hogy ilyen ne történjen meg, és ha már megtörtént, a mi feladatunk, hogy helyrehozzuk. Az áldozatnak szüksége van arra, hogy meghallgassák, és hogy segítsenek neki kiállni magáért. És bármilyen furcsa, a csúfolónak sokszor ugyanerre van szüksége. A gyerekek ere...
Megjegyzés küldése
További információk