Gondolkodtál már azon, hogy a mesék gonosz szereplői miért lettek
gonoszak? Lehet olvasni mindenféle elemzéseket a mesékről, ahol a gonosz
a tudatalattink, a bennünk lévő sötét, amivel ilyen módon küzdünk meg.
Amióta a fiamat elkezdték érdekelni a varázsmesék (most éppen különösen a
Csipkerózsika), bejött számomra egy új szempont. Ő ugyanis sajnálja a
gonosz szereplőket, akik a végén egyedül maradnak,
egyedül a rossz érzéseikkel. Amikor néztük a Csipkerózsika egyik
változatát, megütötte a fülemet egy momentum: Demónát nem hívják meg,
úgyis mindig csak bajt csinál. Az jutott eszembe, hogy hát így persze,
hogy csak még haragosabb és gonoszabb lesz. Nem születtünk gonosznak, és
azt hiszem ezt a gyerekek még tudják. Tartsuk meg őket ebben a
hitükben!
Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szó ra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok! Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszo...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése