Életük első táborából (csak délelőtt) megyünk hazafelé a harmadik napon.
Mesélik mi volt, majd a lányom ezt mondja: amikor L. a mamánál akart
maradni, akkor nekem nagyon hiányzott. Ez kb. két évvel ezelőtt volt,
amikor ő 2 éves volt A fiam a mamáéknál aludt, ő pedig haza akart jönni velünk. Nagyon
élvezte, hogy csak rá irányul minden figyelmünk, de este keservesen
sírni kezdett, amikor rájött, hogy a bátyja nem fog velünk aludni és csak másnap találkoznak. Érdemes
regisztrálni magunknak ezeket a pillanatokat és elraktározni azokra az
időkre, amikor mondjuk félórával később már így vitatkoznak vérre
menően: Ne utánozz! De én nem is azt mondtam, hanem ezt! De én meg nem
azt mondtam, hanem ezt! Mi? Mit mondtál? Nem, nem azt!!!!! Hát, nem
egyszerű
Ez egy régebbi történet, aminek egy részét megtaláltam egy levelezésben, a többit megpróbálom rekonstruálni. Szóval a nagyfiam gyerekidőben azt kérte, hogy csináljunk varázslóbotot, olyat, ami Demónának van. Van egy botja, amit már régóta használ ilyen célokra, meg egy zöld köve, amit még egyszer a Természettudományi Múzeumban választott (és amúgy el is nevezett ;) ). Arra gondolt, hogy ezt a követ ragasszuk valahogy a bot végére. Ragasztópisztolyt használtunk, és szerintem n agyon jó lett, de ő elégedetlen volt, dühöngeni kezdett, hogy ronda lett, hülyén néz ki, hogy látszik a ragasztó. És hogy ő béna, és az ő hibája, hogy elrontotta. Elkezdte leszedegetni a ragasztót, és így persze egy idő után az egész kő levált a botról. Több időnk nem volt, de nem is akart már ezzel foglalkozni, javaslatokat meg ugye gyerekidőben nem tehettem, hogy hogyan tudnánk megcsinálni, vagy hogy szerintem ez így jó lett, "csak" annyit tudtam tenni, hogy ott vagyok vele ezzel az
Megjegyzések
Megjegyzés küldése