Következetesség?!

Hát, megmondom őszintén, ez a szó vörös posztó számomra, túl sok bűntudatot okoz a szülőknek. Szeretnének következetesek lenni, mert állítólag akkor a gyerek szófogadó, könnyen kezelhető lesz, és így őrizhető meg, vagy szerezhető vissza szülői tekintélyünk. Aztán az igyekezet ellenére mégsem megy, és magunkat hibáztatjuk (és mások minket), amiért a gyerek dacos, akaratos. Külön fejezet, hogy baj-e, ha a gyerek kifejezi az akaratát, vagy nem teljesíti első szóra vidáman minden kérésünket. Most arról szeretnék írni, hogy tényleg baj-e, ha nem vagyunk következetesek. Ha egyszer szabad, máskor nem. Ha megtiltottam valamit, aztán meggondoltam magam. Én azt gondolom, hogy nem, sőt! A helyzetek változatosak, az állapotunk és a kapacitásunk sem állandó, nem vagyunk robotok! 

Mondok egy példát, hogyan néz ki ez a gyakorlatban. Tegnap este 2,5 éves fiam elővette a nagyok egyik legújabb társasjátékát, hogy azzal szeretne játszani. Először mondtam, hogy inkább válasszon valami mást, féltem, hogy tönkreteszi. Nem, ő azzal szeretne játszani. Ha klasszikusan következetes lettem volna, akkor a végsőkig kitartok amellett, hogy márpedig ezzel ő nem játszhat, mert nem neki való, vagy csak szimplán mert már kimondtam. De inkább azt mondtam, hogy rendben, de vigyázni kell rá, ne gyűrje össze a kártyákat. Jó. És tényleg, csak a műanyag elemeket kezdte rakosgatni. Ha úgy ítélem meg, hogy nem tud vigyázni a játékra, akkor határt szabtam volna. Ha valamelyik tesója megkért volna, hogy ne játszunk vele, akkor valószínűleg megpróbáltam volna megbeszélni vele, hogy vigyázunk rá, de ha ragaszkodik, hogy az az övé, ne játszunk vele, akkor is határt szabtam volna. Vagy ha túl fáradt vagyok, akkor is lehet, hogy azt mondom, hogy most nem szeretnék arra figyelni, hogy vigyázol-e a kártyákra, ezt most eltesszük. Vagy túl fáradt vagyok ahhoz, hogy meghallgassam az esetleges kiborulását, ha elveszem a játékot, ezért megengedem, aztán legfeljebb veszek a nagyoknak másikat, ha tényleg olyan kárt tesz benne. Számtalan döntési helyzet, számtalan variáció, számtalan jó megoldás. Az a fontos, hogy legyen a döntésnek egy ésszerű magyarázata, ami az is lehet, hogy egyszerűen túl fáradt vagyok most bármi máshoz. Így a gyerekben nem okoz bizonytalanságot, nem fog a "fejemre nőni", és idővel képes lesz saját maga meghozni ezeket a döntéseket. Ha valamit nem szabad és kész, és ehhez mindenáron ragaszkodom, az nem fogja hozzásegíteni ehhez a rugalmas gondolkodáshoz. 

Egyáltalán nem ott rontjuk el, hogy nem vagyunk elég következetesek, inkább ott a baj, hogy sokszor csak sodródunk, vagy tehetetlenek vagyunk, de ez sem a mi hibánk. Kevés a támogatás, nincsenek jó mintáink, működő eszközeink. A Kapcsolódó Nevelés viszont mindezt nyújtja, a "fegyelmezéshez" pl. a Szelíd határszabás eszközét.