Újabb nehéz korszakba léptünk a picivel. Mászik, feláll, folyton
dolga van. A legérdekesebbek természetesen: kábelek, töltők,
konnektorok, hosszú botok, papírfecnik, szöszök szájba tömködése, éles
sarkoknál csúszós talajon felállni. És esze ágában sincs az ölemben,
vagy más biztonságos helyen ücsörögni, amíg én megcsinálok valamit.
Eszméletlen cuki, ahogy felfedez, tanulmányoz, de folyton a sarkában
kell lenni, eléggé fárasztó. Még szerencse, hogy van két nagy okos és
érzékeny gyerekem, akik segítenek nekem. Pl. így:
Egyik alkalommal, amikor már nem tudom hányadszor kellett volna félbehagyni a dolgomat, hogy megnézzem, mit csinál a másik szobában, csak átkiabáltam:
- Mit csinálsz?
A nagyfiam válaszolt az ő hangján:
- Találtam valamit.
- Mi az? Veszélyes?
- Nem tudom, én még nem ismerem annyira a világot, gyere, segíts!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése